Tirpák Mihály TV Idents

Az M2 Petőfi foglalkozott a születésnapjával, az M1 viszont nem

Idén ünnepli a tízedik születésnapját az M1 és az M2 Petőfi. Az egyik csatorna nem számolt foglalkozott, míg a másik igen.

m2_petofi_10_4.png

Ma az Esti Kornélban ünnepelte a tízedik születésnapját az M2 Petőfi. A műsorban jelenlegi és korábbi M2 Petőfis műsorvezetők idézték fel a tévé tíz éves pillanatát. Ezzel szemben az M1 nem foglalkozott egyetlen egy riportban sem a hírcsatorna születésnapjával. Vagy legalább valami féle köré épülő műsort azért készíthetnének, mint például múltidézős műsort, vagy bármit.

Címkék: MTVA M1 M2 Petőfi

5 éve váltott arculatot az M1

Ma 5 éve, hogy bevezette a jelenleg is használt arculatát az M1 napi aktuális csatorna.

2023-02-24_16-13-55_00_00_40_12_still003.png

Idén duplázik az M1, nem csak a hírcsatorna lett 10 éves, hanem 5 éve van annak, hogy bevezette a mostani arculatát. A hírcsatorna 2020. március 15-én reggel 5:55-kor váltotta le a 2016. novemberében bevezetett arculatát. Ekkor a hírcsatorna főszíne kék lett, valamint a csatorna logójában szereplő egyenes vonal is kék lett. Tavaly a híradó fő színe piros lett, így kivált az egységes műsorgrafikából. Az arculatváltás napján a csatorna on-screen logója leköltözött a képernyő balalsó sarkába, ahol most is ott van.

Tovább olvasom
Címkék: arculat MTVA M1

10 éves az M1, az M2 Petőfi és a Duna TV

Napra pontosan 10 éve alakult át az M1 és a Duna TV, valamint elindult a Petőfi TV.

maxresdefault.jpg

2015. március 15-én reggel az átalakult M1 a Ma Reggel című műsorral indult, amit kezdetben Imre Balázs és Hevér Lóránt vezetett. A közmédia hírcsatornája a régi M1-ből jött létre, ugyanis előtte mindenkori nemzeti főadó volt 1957 és 2015 között. Ekkor már a Duna is nemzeti főadóvá vált, így a szorvány magyarság feladatot a Duna World látja el. Az M1 első műsorvezetői 2015-ben: Imre Balázs, Hevér Lóránt, Meszes Boglárka, Takács Bence, Radnai Csaba, Somorjai Balázs, Borsa Miklós és Németh Balázs. Azóta sok változás volt csatorna körül, vagyis műsorvezetők jöttek-mentek, az arculat is változott, valamint a műsorok is változtak, kivéve a Ma Reggel, a Ma Délelőtt, a Ma Délután, a Ma Este és Ma Éjszaka című műsorblokkok maradtak. A csatornának 2015-ben csak egy idegen nyelvű híradója volt, angol nyelven, azóta van német, orosz és kínai nyelvű híradó is. Továbbá a csatornahang is változatlan maradtak, Csernák János és Herczegh Márta személyében.

Tovább olvasom

Milyen volt a Duna 2015-ben?

Holnap lesz 10 éve, hogy Duna TV átalakult nemzeti főadóvá, mivel az addig főadó, az M1 lett a napi aktuális csatorna. Most ebben a bejegyzésben visszautazunk abban az évben, amikor a Duna átvette az M1-től a staféta botot.

2021-07-08_01-54-16_00_00_00_00_still001.png

Az 1992-ben indult szórvány magyarság adója Duna TV volt, mely 2015-ig töltötte be a szerepet, majd a 2015-ös átalakulás után ezt a szerepet a Duna World vette át. 2015 március 15-én átalakult az M1, a Duna és az M2 esti műsorsávja. Ettől a naptól kezdve a korábbi szebb napokat látó nemzeti főadó, az M1 lett a hírcsatorna, így az M2 gyerekcsatorna átalakulása után az M1 lett a második csatorna, mely tematikus csatorna lett. Az M2 esti műsorsávja is átalakult, ugyanis ezen a napon indult el az M2 Petőfi TV, így az M2 teljesen a fiataloké lett. Ezzel szemben a Dunán annyi változás történt, hogy átkerültek az M1 általános szórakoztató műsorai, arculati zenéje és csatorna hangjai, vagyis szellemileg a Duna volt az M1.

Tovább olvasom

Bényi Ildikóra emlékezett meg a Duna TV

Sokak tudják, hogy március 11-én 55 éves korában elhunyt Bényi Ildikó, az Önök Kérték műsorvezetője.

onok_kertek_special.png

Március 12-én rendkívüli adás volt a Családi Körben, ahol egykori kollégái és barátai emlékeztek meg a műsorvezetőre. A rendkívüli adás vendége volt Asbóth József, Mohai Gábor, Szóka Júlia és Fishl Mónika. Továbbá külön anyagban Dióssy Klári is emlékezett műsorvezetőre. Tegnapi és mai Önök Kérték című kívánságműsorban Bényi Ildikóra emlékeztek és a műsort Radványi Dorottya vezette, aki február óta vette át a műsorvezető helyét. Továbbá kis perces részletekben is megemlékezett a csatorna.

Címkék: gyász MTVA Duna

Másodjára meghalt Berényi András

Folytatódik ellenségeskedés Miklós és Attila között, viszont odáig fajult, hogy egy ember már el is hunyt, méghozzá bátyja, András. De azért ne szaladjunk előre.

andras_halala.png

A történet a 2011-es epizódokban kezdődött, amikor Juli és Attila hirtelen megtetszettek egymásnak. Köztudott, hogy Attila Nórával van együtt, míg Juli András jegyese, később felesége volt a bekövetkezett halálesetig. Megtörtént az első csók, majd titokban találkoztak egymással, miközben sem Nóra, sem András nem tud erről az esetekről. Közben Nóra is félrelépett Miklóssal számtalan alkalommal.

Tovább olvasom
Címkék: Barátok Közt

Ez csak ráncfelvarrás volt

Tegnapi napon arculatot váltott az RTL filmcsatornája, a Film+, ami egy kis csalódás is egyben.

film_2025.png

Nos január végén az RTL bejelentette, hogy arculatot vált a Film+ csatorna. Őszintén megmondom, hogy már ideje volt, ugyanis a korábbi arculatot 2014 óta használta 10 éven keresztül, így már rá fért egy kis frissítés. De ez egy csalódás volt, mert ez igazából a 2014-es arculat ráncfelvarrása volt, nem egy szimplán újítás. Egy rész a logó az ugyanaz maradt, csak az árnyalatát változtatták meg, olyan, mint a 2011-es logó remakeje lenne, vagyis Temuról rendelt logó lett volna. Az arculati zene ugyanaz maradt, csak hangeffektekkel támasztották alá, hogy tökre újnak tűnjön. Az arculati grafikája mondhatnám, hogy elmegy, de nyomokban tartalmaz Moziklubot, de elmegy. Eggyel nem vagyok kibékülve, az hogy egy normális korhatár identet készítették volna, mert ez gyatra, főként ha az ember kitudja következtetni, hogy ez 12, vagy 16 vagy 18 korhatár. Valamint a filmek előtti korhatárban azt a mondatot használja, mint a reklám előtti korhatárban, mint az RTL Kettő, RTL Három, RTL Gold, RTL Otthon, Sorozatklub, Moziklub és a Kölyökklub is használ jelenleg.

Tovább olvasom

Jól kezdődik az év az RTL-nél és a TV2-nél

Már két napja, hogy 2025-öt írunk máris jött az év első műsorváltása, ugyanis Gál Petra bejelentette a híradó végén, hogy elmarad a csütörtöki Fókusz, így helyét a Pokoli rokonok című új napi sorozat veszi át. Továbbá azt követő film, az Excsajok szelleme című sorozat 20 óra után pár perccel kezdődött. Az RTL azzal akarta elérni, hogy beelőzze a TV2 házas reality-jét.

2023-01-29_14-33-42_00_03_54_13_still006.png

Közben a Média Klub nevű blog bejegyzése szerint a TV2 is reagált az RTL-hez hasonló módszerrel, ugyanis ők megszakították a mai Tények Plusz című magazin műsort, így a helyét a Házaság Elsőlátásra dupla epizódja tölti ki. A TV2 nem ment el szó nélkül egy instant váltással, így már folytatódik a gigászi harc idén is.

Tovább olvasom

Emlékek a tévében 3. rész

Az előző bejegyzésben a TV2 2000-es évek műsorait idéztem fel az emlékem alapján. Most ebben bejegyzésben maradunk továbbra is a 2000-es évkben, de most csatornát váltunk, ugyanis az RTL Klub 2000-es évek műsorait szedtem össze.

rtl.jpg

Legyen Ön Is Milliomos (Vágó-korszak)

Ebben az évtizedben élte meg az aranykorát a Legyen Ön Is Milliomos. A kvízjáték 2000. február 29-én, azaz már lassan 25 éve, hogy elindult magyarországi útjára. Számomra a milliomosból a Vágó-korszak volt az igazi, ugyanis ahogy nézem a mostani Palik és a korábbi Vágó verziót, akkor ég és föld a különbség. Ugyanis Vágó István a kvíz mesteri székben még elbizonytalanította a játékost, ugyanis a műsor lényege az, hogy az adott játékos kérdéseket kap négy válasz lehetősséggel A, B, C, D betűvel megjelölve és ha játék jól válaszolt, akkor megnyerte a fordulóként megadott összeget, vagy ha rosszul válaszolt a játékos, akkor bukta az adott forduló összeget és az eddig gyűjtött összeget is, de lehetőség volt megállni is. Ebben az érában három segítség lehetőség volt, vagyis a felező (megfelezi a négy választ), a közönség (diagram alapján megmutatják, hogy melyik a válasz helyes), valamint a telefonos segítség (rokontól, baráttól és ismerőstől lehetet segítséget kérni 30 másodperc erejéig). A játékos akkor játszhatott, amikor azt megelőző sorkérdés gyorsan megválaszolta. Ebben az érában nyert először valaki a játék főnyereményét, vagyis 2006-ban Cserey Gábor elvitte az 40 millió forintot és ő volt a rekorder. Később a Pókerarc után az RTL Klub egy hétig adta a Milliomost, majd egy hónapig adta A Széfet és végül az utóbbi nyert, de ő rá is kitérek. Később a Vágó távozása után 2009 a csatorna visszahozta a vetélkedőt Fábry Sándorral, de ez annyira nem jött be. A műsor legutoljára 2012-ben volt látható az RTL Klub képernyőjén, majd attól évben az RTL II-re száműzték, ahol 2013-ban végleg befejeződött az RTL-es pályafutása.

Tovább olvasom

Ilyennek láttam az szilveszteri műsorokat

Idén második alkalom értékelem, szerintem melyik volt jobb és rosszabb műsor, amit a televíziós csatornák adott. Szilveszter alkalmából három csatorna között ingáztam, így a TV2 kimarad az említésből, így az RTL, a Duna TV és az M4 Sport szilveszteri műsora.

duna_evvaltas_00_00_22_23_still005.png

RTL

Kezdem az RTL-lel, ugyanis ott egy Mi Kis Falunk szilveszteri kiadása volt, igen az az epizód, amit 2024 első napján adott a csatorna. Sajnos ez kevés volt, hogy valamivel megfogjon. Ezerszer elcsépelt és egy picit olyan Drága Örökös feelingű volt. Aztán jött a Bud Spencer és Terence Hill két film, amit sokadszor adja a csatorna, nincs bajom a mesterek filmjével, de ez ezerszer unalmas, mint ha szombaton az RTL Három csatornán nézném. Azon döbbentem le, amik a Rekláminvázió szilveszteri értékelését is olvasom, hogy a hagyománynak számító RTL Híradó szilveszteri kiadás is pocsékra sikeredett. Őszintén mondom az RTL szilveszteri kínálatára 10-ből 3-at tudok adni. Az lenne javaslatom a csatorna felé, hogy a következő szilveszterre újítsák valamivel a kínálatot.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása