2024. ápr 28.

Emlékek a tévében 1. rész

írta: Tirpák Mihály
Emlékek a tévében 1. rész

Az analóg-korszak

Amikor gyerek voltam, anno csak három csatornát néztük, vagyis az M1, az RTL Klub (később RTL) és a TV2 volt fogható, pluszban ott volt két helyi tévé csatorna Nyíregyházi TV és Kölcsey TV személyében.

sddefault.jpg

M1

m1_3.jpg

Az M1 akkoriban nemzeti főadó volt, ami most a Duna TV. A csatorna több volt a Duna TV-nél, ugyanis színes műsorokat sorakoztatott fel, voltak vetélkedők, sorozatok, filmek, hír és háttér műsorok is voltak jelen. A csatorna párszor ismételte az MTV archívumából pár sorozatokat, mint például a kultikus Szomszédokat is, elejétől a végéig. Összehasonlítva a régi és a jelenlegi M1 kínálatát, inkább azt mondom, hogy a régi M1 sokkal jóbb volt, mint jelenlegi, ugyanis a jelenlegi tele van politikával.

RTL Klub

rtl_klub_1.jpg

Az RTL Klub volt akkor legnézettebb kereskedelmi csatorna volt. Híradói nem volt akkoriban párt politikai függő, valamint volt ott Barátok Közt, melyben a Magdi anyus emlékezetes lépcső zuhanását láttam. Ezen a csatornán néztem a Szombat esti lázat, Csillag Születiket és az X-Faktor (az utóbbi követem rendszeresen). Az X-Faktornak köszönhetem részben a zenei ízlésem kialakítását, hogy legfőképpen a pop irányban mentem. Csütörtökönként ott volt az Esti Showder Fábry Sándorral és korábban esténként a Legyen Ön Is Milliomos Vágó István és később a Széf Sebestyén Balázzsal. Habár Sebestyén Balázst említettem, ott volt neki egy önálló talkshowja Balázs Show címmel, aztán követte a Mónika Show.

A Mónika Show volt a legdurvább műsor, ahova a vendégek káromkodni és verekedni jártak, meg egymás anyját szidni, ez a két műsort manapság az RTL Gold ismétli. De említeném a Gálvölgyi Show-t is, melyben Gálvölgyi János celebeket parodizált, valamint a celeb bumm hajnalán Sebestyén Balázs és Vadon Jani szivatta a celebeket a dzsungelben a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban, ellentétként ott volt a Formula-1, amit mai napig követem figyelemmel manapság az M4 Sporton. Igazából a Formula-1-et 2002 és 2011 között az RTL Klub közvetítette a legendás Palik-Czollner párossal, a legdurvább az, hogy Felipe Massa a repülő rugó találat következtében egyenesen a gumifalba csapódott a Hungaroringen.

TV2

tv2_3.png

Az RTL Klubnak a konkurenciáját is néztem, hiszen ott volt a TV2 is. A TV2-n a szombati kötelezettségként ott volt az Irigy Hónaljmirigy show, melyben különböző celebeket, film és rajfilmfigurákat és tévé műsorokat parodizált. A legjobb eleme a Vazul néni volt, aki átkozta minden félével a neki nem tetsző embereket. A legdurvább kiadás a 2006-os szilveszteri kiadás volt, melyben fő pontja az Áll az Alku volt, igazából az alap a 2006-os rendőri túlkapás volt, mely a Gyurcsány Ferenc öszödi beszéd miatt robbant ki. Bagi Nacsa páros is a TV2-n volt látható először a Banánhéj, majd a Médiacápa című műsorban, ahol a mirigyékhez hasonlóan parodizálták, főként a celebeket. 2008-ban ott volt a negyedik Megasztár, melyet Király Viktor nyerte meg, de olyan neveket is tudnám említeni, mint például Fekete Dávid, Hien, Bencsik Tamara, vagy Szecsődi Károly. De még ott volt Tóth Lüszi is. A TV2 hétvégi reggelén ott volt a rajzfilm blokk TV2 Matiné címmel tele jobbnál jobb rajzfilmmel, ugyanis ott volt a Cartoon Network rajzfilmek is. De volt a Jetix-nek is blokkja, amit később, 2009-ben a Nickelodeon blokk váltotta fel Dóra Felfedezővel, SpongyaBobbal és Avatárral együtt.

Helyi tévék

A három országos mellett ott volt a helyi tévék is, vagyis a Nyíregyházi Televízió és a Kölcsey Televízió. A két csatornán csak este volt adás, míg napközben képújság látható, mint a mai napig. A Nyíregyházi TV-n ott volt esténként a Hálózat Televízió, mely a helyi tévék híreit is továbbította, valamint filmeket, sorozatokat és szórakoztatói műsorokat is adott.

Szólj hozzá

X-Faktor TV2 M1 RTL Klub Hálózat TV Nyíregyházi Televízió Kölcsey Televízió